Váltótér – Repülőhíd terv

 

SÓHAJ LÉTRÁK

 

Felfújt lufik alkotják Lévay Jenő tereket, világokat tagoló és összekapcsoló installációjának különös szerkezetét a Kis Zsinagóga Egri Kortárs Galéria legújabb, tegnap nyílt tárlatán. A megnyitón a képzőművész Joó Irma közreműködésével mutatta be művéhez kapcsolódó performanszát.

A létra, az ószövetségi történetek fontos eleme, mely az istenhez vezető utat, az Úr és az emberek közötti kapcsolatot jelenti. Fontos tényezője a jákobi gondolat itt a Kis Zsinagógában Lévay Jenő most bemutatott installációjának, amit Nagy T. Katalin művészettörténész értelmezett a kiállítást megnyitóján. A tereket, dimenziókat összekapcsoló világfával rokonítható mitológiai lajtorján általában tíz fokon át lehet eljutni a felső világba. Lévay Jenő lépcsője önmagában a bizonytalanságot, a nehézséget jelenti, meglehetősen ingatag, az ember számára nem járható utat, módot, lehetőséget feltételez, hiszen vékony, hosszú lufik alkotják. Oly puha, hajlékony és könnyű, akár az emberi képzelet szüleményei. A struktúrákból mégis minden módon felfelé visz az irány az egymást feltételező feketén és fehéren. A bensőséges és törékeny fehérbe öltözött művész és társa világfa építésébe fogott, s a burjánzó karok átszőve a hideg fényekben vibráló teret. A kompozícióban a fekete csak egy hangsúlyos szálon jelenik meg, a két alkotó pedig eltűnik, feloldódik ebben a közegben.

Lévay Jenő korábbi munkáiban is törekedett a különböző műfajok, a rajz, a sokszorosító grafika, a performance ötvözésére a technikai lehetőségek képzőművészeti alkalmazásával, ami különleges lehetőséget teremt az új, személyes, egyben általános érvényű formanyelv kialakítására.

 

Egri Szín 2010. június 1.

Holló Miklós

 

 

 

 

 

 

Lévay Jenő: Sóhaj létrák című kiállítása,
Eger, Kis Zsinagóga Galéria 2010. Fotó: Busák Péter

 

 

 

 

 

 

Lévay Jenő: Sóhaj létrák h40 00, harmonogram, 230x42cm, 2010.

 

 

 

 

 

 

Lévay Jenő: Sóhaj létrák című kiállítása,
Eger, Kis Zsinagóga Galéria 2010. Fotó: Busák Péter

 

 

 

 

 

 

Lévay Jenő: Sóhaj létrák h40 02, harmonogram, 230x42cm, 2010.

 

 

 

 

 

 

Lévay Jenő: Sóhaj létrák című kiállítása,
Eger, Kis Zsinagóga Galéria 2010. Fotó: Busák Péter

 

 

 

 

 

 

Lévay Jenő: Sóhaj létrák h40 66, harmonogram, 230x42cm, 2010.

 

 

 

 

 

 

Lévay Jenő: Sóhaj létrák című kiállítása,
Eger, Kis Zsinagóga Galéria 2010. Fotó: Busák Péter

 

 

 

 

 

 

Lévay Jenő: Sóhaj létrák h80 06, harmonogram, 230x83cm, 2010.

 

 

 

 

 

 

Lévay Jenő: Sóhaj létrák című kiállítása,
Eger, Kis Zsinagóga Galéria 2010. Fotó: Busák Péter

 

 

 

 

 

 

Lévay Jenő: Sóhaj létrák h80 19, harmonogram, 230x83cm, 2010.

 

 

 

 

 

 

Lévay Jenő: Sóhaj létrák című kiállítása,
Eger, Kis Zsinagóga Galéria 2010. Fotó: Busák Péter

 

 

 

 

 

 

Lévay Jenő: Sóhaj létrák h80 32, harmonogram, 230x83cm, 2010.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Lévay Jenő: Sarjadzó bot, videó installáció.

(Számok c. xerox film 2:56 végtelenítve, 3db projektor, 2db kamera, 5db fa oszlop, 6db 300x80 cm-es grafika, kb. 300db modellező luftballon, asztal, egy kancsó víz és pohár)
Performansz: Joó Irma és Lévay Jenő.

 

  • Telefon: +36 70 631 76 27