|
Tömegszerencse Lévay Jenő fotómontázs-sorozata Lévay Jenő művészete időről-időre jó nagyot szippant az építészet levegőjéből. Vagy talál, vagy kitalál egy építészeti motívumot. A valóságos vagy virtuális objektumnak térbeli és időbeli keretei mindig túlnőnek a kiállítótér falain, a bennük rejtőző eszmeiségről, a köréjük fonódó gondolatszövevényről nem is beszélve. Először is volt egy ipari roncs, elhagyatva, lassú pusztulásra ítélve, vaslábait a vén Duna mosta évtizedek óta. Ahogy a hajótörött első dolga bálványt kreálni a lakatlan sziget magányában, úgy Lévaynak, a művésznek, erős késztetése van, hogy a látványok általa kihallott üzeneteit artikulált képekké transzformálja. Metaforikus látásmódja az egykori dunai kötélpálya rakodóból gondolatok váltóterét hozta létre. A gondolatok kötélpályája először az egykori, mára lebontott dorogi fürdőben indult el 1994-ben, majd megszületett az új projekt, a Repülőhíd-terv, 12 építész közreműködésével 1997-ben. Lévay Jenő, ne feledjük, grafikusművész, akinél az alkotás hosszú folyamatának végső megvalósulása mindig a papírra vagy vászonra rajzolt vagy nyomtatott mű. De Lévay olyan, mint az a hívő ember, aki nem elégszik meg azzal, hogy a közeli templomba jár misére, hanem időnként zarándoklatokat tesz. Lévay is a zarándokok fajtájából való, a mű megszületéséig hosszú út vezet. A József Attilának dedikált, Tömegszerencse című sorozat is egy hosszú, alkotói út vége. És itt is hangsúlyosan jelen van az építészet. A lapokon a gemenci arborétum természeti látványai társulnak a budapesti eklektikus építészet motívumaival. Egymásra vetítődik a kétféle táj, a természeti és az ember építette. Újfajta tájélmények, rejtett összefüggések tárulnak fel az erdő, a víz, a nyáj és az épített környezet között. Áttűnésben sejlik fel a természeti és a faragott flóra, a tájrészlet és az építészeti idézet. Az áttűnésben a táj a domináns, az építészet alárendelődik a természet törvényeinek. Az építészeti fotók homlokzati felvételek, tereiktől megfosztott épületek, a homlokzati falak reliefszerű minta-raszterekké válnak, csak a tájba olvadva nyerik vissza térbeliségüket. Látásunk, térélményünk radikálisan megváltozott a fotográfia, a film megjelenésével. A festészet a kompozíció törvényszerűségeit igyekezett feltérképezni, kánonokat teremtett, a fotográfia, a film igyekezett megszabadulni a kánonoktól, érvényesülni hagyta a kivágás esetlegességét, a töredékességet. A film, egymást követő képek sorozata, a képek kiválasztása, ritmusa, dinamikája a vágástól függ. A vágással megjelent az idő dimenziója a képi értelmezésben. Lévayt mindig foglalkoztatta a képváltás változó dinamikája, s az ebből építkező mű új látványai. A liftes projektjében a képváltás a valóságos térben jött létre, a táblaolvasóval készített felvételeken az eltolásos képrögzítéssel keletkezett új látvány, a most kiállított sorozat a filmes tapasztalatokat is megemésztve, az állóképben keresi a képváltásban rejlő lehetőségeket. A véletlen egybeesések talán nem is véletlenek. A Tömegszerencséhez készült tájfotók helyszíne a 2002-es gemenci arborétum, ahol az árvíz súlyos helyzetet teremtett, a mostani kiállításra pedig, megismétlődött a négy évvel korábbi esemény. A valóság gyakran követi szolgaian a művészetet, míg a művészet azon munkálkodik, hogy elszakadjon a hétköznapi realitástól. Lévay egy jól ismert kifejezést foszt meg fosztóképzőjétől, s az álomszerű látványt nevezi el Tömegszerencsének. A tájba borult házak, homlokzatok, melyeket felfalt a buja növényzet, érzéki konkrétsággal idézik meg világunk kétféle valóságát, a természetit és az emberit, Isten és ember közös alkotását, de a művészi látomás, lett légyen verbális vagy vizuális egy másik dimenzióba emel. A valóságos térélményekből építkező struktúrák, az egymásra vetített növényi mustrák és épületplasztikák faktúrái egy érzéki textúrában olvadnak össze. A valós elemek egy nem valós teret alkotnak, s ez megváltoztatja a valós terekről alkotott képünket. A tájrészlet és a városrészlet áttűnésben montázsolt képét Fritz Lang: Metropolis című filmjében használta a díszlettervező Edgar G. Ulmer, de ott csupán egy formai párhuzam jött létre a sziklás hegyek meredező csúcsai és a felhőkarcolók között, mindkét motívum vertikális kiterjedésű, mintha a hegyben épületek nőttek volna, a térérzetünk nem változott, csak kicsit módosult. Lévaynál az épülethomlokzatok vertikális erővonalainak s a tájrészletek horizontális jegyeinek összejátszása új térélményt hoz létre. A húszas évek táguló világról alkotott képe, amely József Attilára is nagy hatással volt, s számos versében tetten érhetjük ennek nyomát, nos az erről való gondolkodás egybeesett a némafilm megjelenésével. A film, mint új művészi eszköz, új látásmódot teremt, s ebben nagy szerep jut a tér, az építészeti tér új felfogásának, egy újfajta térképzet kialakulásának, s ez óriási hatással volt a húszas évek emberére. A már említett Metropolis című film jól példázza ezt. A film, a digitális technika, a trükkök arzenálja ma újra nagy változást hozott, a világ új képét mutatja, s ebben a számítógépes játékoknak, a sci-fi filmeknek is nagy szerepe van. Lévay sorozata éppen azzal tűnik ki a kiállítótermeket elárasztó print - dömpingből, hogy egy klasszikus technikát, a húszas években forradalmi újításnak számító montázs-technikát használ, szándékosan kerülve a káprázatos grafikai vagy látványtervezői szoftvereket, a saját fotóiból felépített mű csak a számítógépes kép transzparenciáját használja ki. N&n Galéria, 2006. április 12. Nagy T. Katalin
Lévay Jenő: Tömegszerencse 01, pigment tinta vászon, 50x170cm, 2005
Lévay Jenő: Tömegszerencse 02, pigment tinta papír, 50x37,5cm, 2005
Lévay Jenő: Tömegszerencse 03, pigment tinta papír, 50x66,5cm, 2005
Lévay Jenő: Tömegszerencse 06, pigment tinta papír, 50x66,5cm, 2005
Lévay Jenő: Tömegszerencse 08, pigment tinta papír, 50x66,5cm, 2005
Lévay Jenő: Tömegszerencse 10, pigment tinta papír, 50x66,5cm, 2005
Lévay Jenő: Tömegszerencse 11, pigment tinta papír, 50x66,5cm, 2005
Lévay Jenő: Tömegszerencse 12, pigment tinta papír, 50x66,5cm, 2005
Lévay Jenő: Tömegszerencse 14, pigment tinta papír, 50x66,5cm, 2005
Lévay Jenő: Tömegszerencse 17, pigment tinta papír, 50x66,5cm, 2005
Lévay Jenő: Tömegszerencse 19, pigment tinta papír, 50x66,5cm, 2005
Lévay Jenő: Tömegszerencse 20, pigment tinta papír, 50x66,5cm, 2005
Lévay Jenő: Tömegszerencse 22-25, pigment tinta papír, 90x480cm, 2010
Lévay Jenő: Tömegszerencse 22, pigment tinta papír, 90x120cm, 2010
Lévay Jenő: Tömegszerencse 23, pigment tinta papír, 90x120cm, 2010
Lévay Jenő: Tömegszerencse 24, pigment tinta papír, 90x120cm, 2010
Lévay Jenő: Tömegszerencse 25, pigment tinta papír, 90x120cm, 2010
Tömegszerencse Lévay Jenő fotómontázs-sorozata Lévay Jenőnek makacs képzete van az építészetről. Adva van egy építészeti motívum, legyen az egy nem létező, de valamikor létezett híd, vagy egy nem működő, de valamikor működött ipari építmény, s elindul a művészi gondolat, mint a pókfonál, Lévay körbeszövi az objektumot, behálózza, teleaggatja, átkonstruálja. És virtuális hidak épülnek a Dunán, egy roncsépítmény a művészet templomává válik. A József Attilának dedikált sorozatban is hangsúlyosan jelen van az építészet. A gemenci arborétum természeti látványai társulnak a budapesti eklektikus építészet motívumaival. Egymásra vetítődik a kétféle táj, a természeti és az ember építette. Újfajta tájélmények, rejtett összefüggések tárulnak fel az erdő, a víz, a nyáj és az épített környezet között. Áttűnésben sejlik fel a természeti és a faragott flóra, a tájrészlet és az építészeti idézet. Az áttűnésben a táj a domináns, az építészet alárendelődik a természet törvényeinek. Látásunk, térélményünk radikálisan megváltozott a fotográfia, a film megjelenésével. A festészet a kompozíció törvényszerűségeit igyekezett feltérképezni, kánonokat teremtett, a fotográfia, a film igyekezett megszabadulni a kánonoktól, érvényesülni hagyta a kivágás esetlegességét, a töredékességet. A film, egymást követő képek sorozata, a képek kiválasztása, ritmusa, dinamikája a vágástól függ. A vágással megjelent az idő dimenziója a képi értelmezésben. Lévayt mindig foglalkoztatta a képváltás változó dinamikája, s az ebből építkező mű új látványai. A liftes projektjében a képváltás a valóságos térben jött létre, a táblaolvasóval készített felvételeken az eltolásos képrögzítéssel keletkezett új látvány, a most kiállított sorozat a filmes tapasztalatokat is megemésztve, az állóképben keresi a képváltásban rejlő lehetőségeket. S hogyan, hol találkozik a képzőművész a költővel? Lévay képüzeneteket küld a költőnek, képtöredéket a világról, úgy ahogy ő látja, úgy ahogy nem láthatná József Attila nélkül. Nem illusztrál, nem a költő sorait igyekszik grafikai eszközökkel újrafogalmazni, Lévay kapcsolatot teremt, kapcsolatot teremt a költővel. A sorozat címe Tömegszerencse, egy jól ismert szó nem létező - illetve mostantól létező - változata. A fosztóképzőjétől megfosztott kifejezés azt sugallja, hogy az összecsúszott képek találkozásából létrejött álomszerű látvány látszatra egy katasztrófa következménye, de valójában éppen annak ellentéte, mert a művészetben minden idézőjelbe kerül, semmi se az ami, és mégis az is. Lévay látomása Csipkerózsika álma, a megállított idő letapogatása, időtlenség a múlandóságban. József Attila mondja valahol: "És mintha a szív örökről-örökre A tájba borult házak, homlokzatok, melyeket felfalt a buja növényzet, érzéki konkrétsággal idézik meg világunk kétféle valóságát, a természetit és az emberit, Isten és ember közös alkotását, de a művészi látomás, lett légyen verbális vagy vizuális egy másik dimenzióba emel. A valóságos térélményekből építkező struktúrák, az egymásra vetített növényi mustrák és épületplasztikák faktúrái egy érzéki textúrában olvadnak össze. A valós elemek egy nem valós teret alkotnak, s ez megváltoztatja a valós terekről alkotott képünket. A tájrészlet és a városrészlet áttűnésben montázsolt képét Fritz Lang: Metropolis című filmjében használta a díszlettervező Edgar G. Ulmer, de ott csupán egy formai párhuzam jött létre a sziklás hegyek meredező csúcsai és a felhőkarcolók között, mindkét motívum vertikális kiterjedésű, mintha a hegyben épületek nőttek volna, a térérzetünk nem változott, csak kicsit módosult. Lévaynál az épülethomlokzatok vertikális erővonalainak s a tájrészletek horizontális jegyeinek összejátszása egy merőben új térélményt hoz létre. Azt mondhatnánk, míg az egyik az összeadás műveletét végzi, addig a másik esetben, Lévay a szorzást választja. A végtelen embernélküli terek egyetlen lapon verifikálódnak, ott, ahol megjelenik egy középkorú nőalak, látomás a látomásban, s mivel a képzőművész azzal az útravalóval indított el bennünket a képek szemlélésében, hogy a lapokon József Attilát keressük, a mamára gondolunk, hiszen e két motívum tér vissza mindig oly makacsul József Attila költészetében, a mama és a mindenség, a szeretet és az univerzum. A kiállítást kísérő kis füzetben olvashatjuk József Attila 1937 februárjában írott életrajzát, melyet egy álláskérvényhez mellékelt, és a "Költőnk és Kora" című vers egy részletét, melyet halála évében, 1937 nyarán írt a Szieszta-szanatóriumban, és amely így szól: "Én a széken, az a földön, Ebben a versben, "mindenség a semmiségbe" sorában ott visszhangzik egy másik költemény, a - talán csak napokkal korábban írott - Ars poetica intése: "A mindenséggel mérd magad!". 1937-ben több versében megidézte halálát, folyton készülődött, hogy visszatérjen "a semmiségbe, ahol minden megvan" - ahogy Kondor Béla írta, egyik József Attilás mondatában. Erről a halálvágyról Németh Andor így írt: "Képzeletét többet foglalkoztatja már, ami az életen túl van, mint ami innen van azon. S mi van az életen túl? Az életen túl a semmi van, az egyre táguló űr, melyben úgy elvész a világegyetem egész anyaga, mintha minden csillagképrendszer egy-egy szállongó porszem volna csupán. Ilyen űrnek érzi magát a költő is, melyben úgy szállong a semmi, mintha valaminek a pora lenne... Amíg él, persze, mégis 'mindenség a semmiségben'... És ő már ott él képzeletében a semmiben. Oda kívánkozik." A "Költőnk és Kora" című vers egy másik szempontból külön figyelmet érdemel. Az irodalomtudomány József Attila természetfilozófiai elképzeléseit éppen erre a versére alapozva tárta fel. A táguló világegyetem korszerű csillagászati világképe, a világ a táguló űrben többször felbukkan József Attila költészetében. A korabeli dokumentumok, életrajzi adatok és József Attila levelei nyomán az irodalomtörténeti kutatások bebizonyították, hogy a költő ismerte a húszas években gyakran közszájon forgó einsteini relativitáselméletet. A "táguló világ" képzete a legmarkánsabban éppen a "Költőnk és Korá"-ban fogalmazódott meg: "...a világ A húszas évek táguló világról alkotott képe, az arról való gondolkodás egybeesett a némafilm megjelenésével. A film, mint új művészi eszköz, új látásmódot teremt, s ebben nagy szerep jut a tér, az építészeti tér új felfogásának, egy újfajta térképzet kialakulásának, s ez óriási hatással volt a húszas évek emberére. A már említett Metropolis című film jól példázza ezt. A ma emberének is egy merőben új térélményt szerez a világról, s ebben a számítógépes játékoknak, a sci-fi filmeknek van nagy szerepe. Lévay azonban nem használ káprázatos grafikai és látványtervező szoftvereket, a saját fotóiból felépített mű csak a számítógépes kép transzparenciáját használja ki, felidézve ezzel a húszas években forradalmi újításnak számító montázs-technikáját. Így a József Attilának szóló üzenet kódrendszere egyszerre eredeztethető a költő korából, s jelen világunk átalakuló térélményeinek megtapasztalásából. Újlipótvárosi Klub - Galéria, 2005. március 16 - április 1. Kondor Béla Közösségi Ház, 2005. december 9 - 30. BALKON, 2006/1 Nagy T. Katalin
|
